Én eléggé… :-D
Bár már sokkal kevésbé, mint pár évvel ezelőtt. Régebben képes voltam magam hetekig, néha akár hónapokig is bántani magam, hogy hogyan lehettem ilyen béna, simán meg kellett volna csinálnom, én mégsem tudtam, nekem ez nem megy és soha nem is fog. Ismerős?
A cikk a kép után folytatódik! :-)
Eleve irreálisan magasra helyezed az elvárásaidat. Nem kicsit, hanem tényleg nagyon! A magam példájából: soha nem adtam még interjút senkinek, amikor viszont sor került rá, akkor azt vártam el magamtól, hogy úgy beszéljek, mint a profik. Ne remegjen a hangom, szép kerek mondatokban beszéljek stb. Ami gyakorlatilag lehetetlen volt, hiszen először csináltam és nem tudtam előre a kérdéseket. Persze nem azt mondtam, hogy oké, most így sikerült, majd legközelebb jobb lesz. Ááááá, nem. Azt mondtam, hogy béna sz…r vagyok. És tuti, hogy soha többet… De persze az élet úgy hozta, hogy mégis kellett interjút adnom még jó párszor. :-D
Ja és a vicc: egyébként mindenki azt mondta, hogy jó volt! Szóval kívülről jöttek a pozitív visszajelzések, de én nem voltam képes befogadni azt! Nem hittem el!
Lehet, hogy nem olyan magas az a léc, de mivel már korábban elhitted, hogy semmit nem tudsz megcsinálni, ezért beindul a saját, önszabotáló programod, és akkor sem vagy képes megugrani, ha egyébként simán sikerülne;
Egészen egyszerűen aznap rossz napod volt, és nincs mögötte semmi komolyabb indok;
Tedd lejjebb a lécet, ha tudod. Aha, köszi… Ez elég elcsépelt…
Teljesen igazad van, de mégis ez az egyik módja, hogy elkerüld a felesleges önbántást. Szóval próbáld megvizsgálni, hogy valóban jogos-e az elvárásod magaddal szemben? Csináltad-e már korábban azt, amit most szeretnél? Van-e már benne tapasztalatod? Ha nincs, akkor ereszd lejjebb azt a lécet! Mekkorára? Legyen benne mindenképp kihívás, hiszen a folyamatos fejlődéshez ez szükséges, de ne legyen túlságosan nagy! Ezek persze mind szubjektív fogalmak, mert mindenkinek más a ”túl” nagy…
Ha mégis magasra helyezed a lécet? Semmi gond, ebben az esetben tanulj meg megbocsátani magadnak! Ismerd el, hogy megpróbáltad, hiszen megérdemled! Utána pedig bocsáss meg magadnak és engedd el!
A legjobb, ha nincsenek is konkrét elvárásaid! Ne fogalmazd meg magadban azt, hogy milyennek kellene lenned. Annyit fogadj csak meg, hogy az adott pillanatban a tőled telhető legjobbat fogod kihozni magadból! Ennyi bőven elég!
Vizualizálj, de ne csak egyszerűen képekben! Hanem ÉREZD AZ ÉRZÉST, éld át az érzést! Ha például elő kell adnod 100 ember előtt, akkor érezd azt, hogy magabiztosan állsz a közönség előtt, hogy bármilyen kérdésük van, te azonnal tudsz majd reagálni. Milyen érzés? Megnyugtató? Érzed a benned lévő izgatottsággal vegyes boldogságot? A büszkeséget? Ezt gyakorold!
Köszönd meg a csontvázaknak a szekrényedben, hogy eddig Veled voltak és engedd el őket szépen lassan, egyesével vagy csapatostul. Nem kell feltépned az ajtót és megkeresni őket. Elengedheted őket szekrényestül is… Azaz: fejleszd folyamatosan önmagad!
